Gugger-hegyi történetek

Buda, mint településnév a korai Árpád-korban az ókori Aquincum helyén épült római kori települést jelölte, amelyet csak a tatárjárást követően az akkor Újbudának nevezett Budai vár megépítését követően kezdték Ó-Budának hívni. Buda német neve Ofen (“kemence”; régi magyar nyelvben pedig a pest jelent kemencét) is volt, amely – a szláv pest szóhoz hasonlóan –  a délnémet nyelvjárásban barlangot/üreget jelent.  A hévizes barlangot („forró kemencét”) rejtő mai Gellért-hegy Pest-hegy, a hegy lábánál ősidők óta használt folyami átkelő pedig Pest-rév volt, és innen kapta végül a Duna bal partján létrejött település a nevét. 

A középkorban Buda lett a királyi székhely, Óbuda pedig a királynő mezővárosa, míg Pest lassan fejlődő, erődített kereskedőváros, amely csak a XIII. századra vált gazdasági központtá.  Az ország közepének – medium regni – nevezték a nagyjából Buda, Visegrád, Esztergom és Székesfehérvár határolta területet, ahonnan a királyság minden tartománya, megyéje egyaránt jól elérhető volt. A török időkben Buda megnevezése Budin volt, de Budát hívták körülírással budai várnak (castrum Budense), budai új várnak (novum castrum Budense) vagy egyszerűen Újbudának is (Nova Buda).

A középkori budai városfalon kívüli területek beépülése csak a török kor után indulhatott meg. Pest-Buda és Óbuda egyesülésével (1873) kezdődött a városfejlődés legjelentősebb korszaka, amely napjainkig meghatározza a város szerkezetét és arculatát.

Budapest településtörténete szorosan összefügg a Dunával. A folyó nemcsak mint természeti tényező meghatározó, hanem fontos szerepe volt a város településszerkezetének kialakulásában is. A római korban a természetes védvonal, majd a honfoglalás idején az átkelőhely szerepe volt elsődleges; a középkortól kezdve az átkelőhelyi – az ahhoz kapcsolódó raktározási, kereskedelmi funkciók – erősödtek fel, a XIX. századtól pedig a szállítás kapott egyre nagyobb szerepet a hozzá kapcsolódó ipari és a várost ellátó létesítményekkel, amely gazdasági funkciók csak a XX. század első felétől kezdtek egyre kijjebb, délebbre és északabbra kiszorulni. 

A legkorábbi településnyomok a Duna partján mintegy 150 ezer évvel ezelőtti időből, a paleolitikumból származnak. Vízivárosban, a Várhegy keleti lábánál fekvő mai Corvin tér területén a Kr. e. I. század közepétől létezett egy kelta telep. Kr. u. I. század elején a római hódítók is felismerték a hely jelentőségét. A rómaiak megtelepedésével indult meg Buda területén az első jelentős építési korszak, elsősorban a dunai átkelőhelyek mellett. Pannonia provincia Duna menti ellenőrző-sávjaként, a római birodalom határán kiépült a dunai limes lineáris rendszere. A folyam jobb partján fekvő Aquincum és a bal parti Contra-Aquincum volt Pannonia provincia székhelye. Pannonia provincia területén a három légiónyi tábor, a Vár-hegytől északabbra, a mai Óbuda központjában, a polgárváros pedig még ettől is feljebb épült fel, a mai Víziváros sík területén (a Bem tér környékén/római kori település romjai: Medve utca 25-29.) már a hódítás idején vagy kissé utána elkészült egy segédcsapat-tábor, amely ellenőrizte az itteni révet. 

A római korban a mai Óbuda területén fejlett település állt. Az egykori birodalom határait védő Aquincumot félkörívben ölelő hegyvidéken pedig őrtornyok sorakoztak. Ennek tanúságaként a mára már lebontott, egykori Szépvölgyi úti téglagyár telkén (Szépvölgyi út 41.) 1953-ban egy késő római kori épület maradványai kerültek elő. A budai hegyek lejtőin villagazdaságok fejlődtek. A rómaiak bizonyosan termesztettek szőlőt és ültettek gyümölcsösöket is. Ezek valószínűleg a Dunához közelebbi területeken voltak jellemzőek. A magasabb részeken főleg juhokkal és marhákkal legeltettek, amelynek egyik régészeti nyoma: a Pál-völgyi-kőfejtőben került napfényre egy oltárkő, amelyet Sep(timius) Iulianus állított Kr. u. 238-ban. Az istenségeknek hódoló katona pásztorként nevezi meg magát. A mai Corvin tér környékét pedig ekkoriban már temetkezésre használták. 

Buda római kori része (Magyar várostörténeti atlasz alapján)  

A Nyugat-római Birodalom összeomlásával (476) - bár a pusztulás jelentős volt - Aquincum nem néptelenedett teljesen el, az egykori legiótábor falait övező V. századi hun-germán, majd VI–VIII. századi avar temetők és kisebb települések arról tanúskodnak, hogy a fontos stratégiai ponton épült erődítmény és környéke továbbra is lakott maradt.

A római uralom után előbb a hunok, majd később az avarok és végül a magyarok is a teljes Kárpát-medencét uralták. A hun uralom alatt a budai területeken szarmaták és germánok telepedtek le. Attila halála után ezek a sadages nép birtokába kerültek, amelyet például a Szemlőhegyről származó régészeti leletek is igazolnak. Egyes feltételezések szerint a honfoglaló törzsek közül Megyer szállásterületéhez tartozott a mai Budapest, a Kuruclesi dűlőkben honfoglalás kori sírokat tártak fel.

A korai királyi központok, városkezdemények Óbuda és a túlparti Pest területén alakultak ki, de a révek környéke ekkor is megőrizte fontos kereskedelmi szerepét, így a budai oldalon kisebb települések elsősorban a Pesttel szemközti Kis-Pest (Minor Pest, Kreinfeld, a későbbi Alhévíz, mai Tabán), továbbá az egykori római romok közelében Hévíz (a későbbi Felhévíz) jöttek létre.

Ó-buda (korabeli megnevezése Buda) az egyik legkorábbi települési központ volt, amely a XI-XII. században jelentős középkori várossá vált. XI. században a mai Óbuda területén, az egykori legiótábor késő római erődjének falai között királyi alapításként létrejött a budai társaskáptalan és annak Szent Péternek szentelt temploma. A káptalan mellett a római erőd falai között királyi kúria is állt, majd a XIII. században egy újabb királyi palota épült a várfalakkal övezett területen kívül, annak déli oldalán. A település neve ekkor Buda (illetve Budavására), amelynek területe meglehetősen nagy kiterjedésû lehetett (legkorábbi határjárása 1212-ből ismert).

Buda alatt, annak déli részén III. Béla király (1172–1196) a XII. század végén a Szent István ispotályos keresztes rendnek adományozta a Szentháromságnak szentelt egyházat (mai Török utca/Margit körút), hogy mellette, a hévforrásoknál (a Vár-hegytől északra fekvő forráscsoportnál, a (Fel)hévíznek nevezett helyen) később felépítsék a rendházukat és ispotályukat.  Innen tovább délre, a Pest-hegy (mai Szent Gellért-hegy) lábánál fekvő pesti rév mindkét oldala benépesült. A folyó bal partján fekvő Pest a folyami átkelést biztosító egyik római ellenerőd (Contra Aquincum) romjai mellett fejlődött ki (a mai Erzsébet híd pesti hídfőjénél), Pest Szűz Máriának szentelt plébániatemploma a XI. századból származik.

A XIII. század elsô felében a Duna mindkét partján, Budán és Pesten is megjelentek a Nyugat-Európai jellegzetességeket mutató, kiváltságokkal rendelkező város első formái. A Duna völgyén át új telepesek is érkeztek. Budán feltehetően Rajna-vidéki vallon (Latinus) eredetű polgárra maradt fenn adat, Pestre egyre növekvő számban érkeztek délnémet (Theutonici) eredetű lakosok, a pesti rév jobb partján is kialakult egy kisebb település (Kis-pest, Minor Pest, Kreinfeld, a későbbi Alhévíz), ahová szászok (Saxones) költöztek.

Buda és Pest korai városi fejlődését a mongolok 1241–1242. évi hadjárata akasztotta meg. 1241-ben mongol seregek elfoglalták és felégették Pest városát, majd hasonló sorsra jutott a Duna túlpartján fekvő Ó-Buda területe is. A következő év tavaszán a nagykán váratlan halála miatt a tatárok kivonultak az országból. A tatárjárást követően IV. Béla király (1206-1270) kiemelt figyelmet fordított az ország központi részén, a medium regni területén lévő királyi központok erődítésére, így Esztergom és Fehérvár mellett Budára is. A Várhegy fennsíkján emeltette az új királyi székvárost (új Buda),  IV. Béla király várat (castrum) építtetett a budai Vár-hegyen, az addig lakatlan, vagy csak gyéren lakott Vár-hegy fennsíkját várfalakkal övezte és ide költöztette Pest német telepeseit. Ennek következtében benépesült a hegy lábánál a Duna partja is Felhévíztől egészen Alhévízig (vagyis a mai Margit hídtól a Tabánig).  

A budai Vár-hegy fennsíkját elnyújtott természeti forma jellemezte, amely jelentősen befolyásolta az új település szerkezetét. A kezdetben tehát várnak tekintett erődített város falai a hegy teljes fennsíkját körülölelték, ahol lehetett a városfalat szabályos távolságokra elhelyezett félkör alakú, illetve négyzetes tornyok védték, rajta a kapukat is tervszerűen helyezték el. Két kapu nyílott egymással szemben a hegy elkeskenyedő részén közvetlenül a piactérre (későbbi Szent György tér). Keletre a Szent János kapu, nyugatra, a szőlőhegyek és a fehérvári országút felé a Zsidó kapu. A harmadik kapu a város északi falán a másik piactérről, a Szombatpiacról nyíló Szombat kapu volt, amely az esztergomi országútra vezetett. Az északkeleti sarokban helyezték el a Régi királyi házat (Kammerhof), amely feltehetően a XIII. században már az uralkodó lakóhelyéül szolgált. A déli sarokban, a sziklás fennsík keskeny kiszögelésén az ún. István-torony és a hozzá csatlakozó lakóépületek álltak, amelyek a későbbi királyi palotaépítkezések kiindulópontját jelentették. A Vár-hegy területén több kápolna, kolostor és templom is megépült (a Szent Mária Magdolna templom, Boldogasszony-plébánia templom,  domonkos és a ferences kolostorok).

Buda környéke a XIII. század vége–XIV. század elején (Magyar várostörténeti atlasz alapján)

Az alapítás idején Buda területe szűkös volt, központját a hegytetőn épült vár (castrum) alkotta, amelyhez a hegy alatti Duna-part, illetve a felette húzódó keleti és északi hegyoldal csatlakozott (suburbium). A váralja (suburbium) egységesen jelentette a teljes Castrum alatti területet függetlenül attól, hogy valójában igen nagyok voltak a különbségek a beépítés sűrűségét, vagy a plébániakörzeteket és egyéb más szempontokat is tekintve. Az alapítást követő évtizedekben a beköltöző lakosok nem csak a várat töltötték meg, hanem a várhegy alatti részeket is.  A növekedést nem csak a városon belül figyelhetjük meg, hanem a város határán is, amely a század folyamán szintén bővült. 

A hegyoldalon, a Vár-hegytől keletre állt a XIII. század vége óta az ágostonosok Szent István protomártírnak szentelt kolostora. A Szent Péter mártír egyház pedig 1250-es években,  a Vár-hegytől kissé északra az egykori római település romjai között (mai Csalogány utca 7.) épült, amely ekkor még a várnegyedbeli Boldogasszony plébánia alárendeltségébe tartozott. 

Feltehetően már ekkor is rendelkezett a város a nyugati oldalon, a szőlőhegyeken területekkel. A Vár-hegy déli lábánál Kispest, északon pedig Felhévíz teljesen önálló maradt a várostól.

A Budával nyugatról határos, szőlőtermelő Nándor falu a XIV. század elején került a Buda város birtokába. A délről közvetlenül szomszédos Kispest pedig valamikor a század első felében veszítette el önállóságát (a területet 1355-ben már Alhévíz néven nevezték és Buda váralji területei közé számították). 

Az iratokban suburbium-nak nevezett budai városnegeyedhez tartozott: Alhévíz (Kreinfeld), Szentpéter(mártír) (bei St. Peter), Szentistván (bei St. Stephan), Taschental (Tassontal) (a mai Varsányi Irén utca környékén), Tótfalu (a mai Széll Kálmán tér környékén), Zeiselbühel. A budai várhegy környéki falvak: Lógod, Felhévíz (korábban: Hévíz), Szentjakabfalva (a későbbi Újlak területén).  A dunai szigeteken is települések álltak. 

A középkorban Buda mellett további néhány, kisebb  falu  helyezkedett el, Buda körüli falvak: Nyék, Gercse, Hidegkút, Tobsa, ahol a vári népet ellátó iparosok, földművesek, szőlőművesek és kereskedők laktak. Nyék közelében III. Béla király (uralkodás: 1172-1196) uralkodása alatt vadaskert működött. Ehhez kapcsolódott a mai Hűvösvölgyi útnál elhelyezkedő Buda‐nyéki királyi vadászkastély középkori palota épületegyüttese, amelyet még Mátyás király is használt. 

A budai váralját is városfal kerítette (második, külső városfal) körül, amely Buda és Felhévíz határán futott.  A falat tornyok nem erősítették, csupán kapuk törték meg Felhévíz felé (ma Fő utca, valamint Horvát utca), Taschentalnál (ma Széna tér) és Tótfalunál (ma Várfok utca). A külső városfal pontos eredete még kellőképpen nem tisztázott, de a  törökkori és újkori látképekről és térképekről a váralja városfal és városalaprajz már jól kirajzolódik. A városfal a Duna parton (mai Bem téren) indult egy kör alakú bástyától (Felhévízi/Kakas kapu), a mai Bem utca, a Margit körút, majd a Vérmező utca követi egykori nyomvonalát, végül a Várfok utcánál a fal merőlegesen a Várhegy felé fordult el és a mai Esztergomi rondellához tartott. 

A Váralja észak-déli irányú fő útja (a mai Fő utca) az egykori római folyóparti hadiút nyomvonalát követte, de az erre merőleges (mai Csalogány) utca nyomvonala is igazolhatóan római eredetű.

Az utolsó Árpád-házi király, III. András (1290–1301) már jobbára Budán tartotta székhelyét – feltehetően egyaránt használva óbudai régebbi és budavári újabb rezidenciáját –, és Budán temették el a ferences kolostorban. Az Árpád-ház kihalása utáni háborúkkal terhes évtizedben a királyi trónért küzdő riválisok a komoly katonai erőt is jelentő Buda birtoklását tekintették egyik fő céljuknak.

(Anjou) Károly 1323-ban a Budától és Esztergomtól nem túl távoli Visegrád erődjét választotta székhelyéül. A pilisi erdőben, a Duna partján új rezidenciát alkotott Károly, ám ez nem jelentette Buda teljes mellőzését. Károly fia, Nagy Lajos király a város piacterén kevéssel 1371 előtt építette fel a Szent György kápolnát, majd 1372-ben anyjával, Erzsébet királynéval együtt pedig karmelita kolostort alapított a Váralja addig gyéren lakott Taschental nevû részén. Nagy Lajos kezdte meg a Vár-hegy déli végén lévő István-torony és az azt övező épületek elé az új palotaszárnyak és királyi kápolna felépítését, amely feltehetőleg 1346-54 között kezdődött meg és végül Luxemburgi Zsigmond fejezett be. A területen kapott helyet a Szűz Mária tiszteletére építtetett királyi várkápolna is. A várral párhuzamosan fejlődött a Várhegy mellett Buda középkori városa. A városrész máig megtartotta a középkori szerkezetét. 

A Budai Vár Sebastian Münster metszetén (1550, Magyar bibliofília)

1408-ban pedig Zsigmond király (1368-1437) végleg Budára költöztette udvarát és kormányhivatalait. Feltehetően a királyi palota kiépülését és végleges használatba vételét sejthetjük a zsidónegyed a város másik részébe költözése mögött, amely a Régi királyi ház mellé (a mai Táncsics Mihály utca) települt át, ahol régészeti feltárás hozta napvilágra a 15. század közepén épült új zsinagóga maradványait.

A török megszállásig az új királyi várból irányították az országot. Ezzel párhuzamosan a város gazdasági hatalma mellé a társadalmi és politikai központból származó összes előny is társult.  További előnyt jelentett a város  folyóparti fekvése. A IV. Béla király által alapított budai királyi vár Zsigmond uralkodása alatt már európai hírű volt, majd fénykorát Mátyás király (ur. 1458-1486) uralkodása alatt élte. 

Buda határa Mátyás király adománya révén tovább bővült, kevéssel 1469 után (a pontos év nem ismert) az akkorra már teljesen elnéptelenedett, ám jelentős szőlőtermő területtel rendelkező, szomszédos Sasad falut adományozta az uralkodó a városnak.

Nőtt a környező települések, elsősorban az ekkor már mezővárosnak tekintett Felhévíz és Lógod falu lakóinak száma is. A középkor során Felhévíz a XIII. században megtelepedett johanniták központtá vált, a terület kiemelt értékét a feltörő melegvíz források adták, amelyet nem csak gyógyításra (Szentlélek kórház), hanem malmok működtetésére is használtak, amelyek a melegvíznek köszönhetően télen is üzemelhettek. A Duna átellenes partján fekvő, gyors ütemben fejlődő Pestre a XV. század második felében pedig a szabad királyi városok sorába emelkedett.

Buda környéke XVI. század elején (Magyar várostörténeti atlasz alapján)

A Duna mindig is természetes kereskedelmi, közlekedési útként szolgált. Óbudán már a római korban is müködött rév (északon a megyeri rév (Békásmegyer és Káposztásmegyer között) még elég széles, alatta az óbudai rév (Óbuda és a középkori Besenyô, másnéven Szentlászló falu között, tulajdonképpen a mai Árpád hídnál)), a pesti rév pedig a Gellért-hegy vonalában, a budai Várhegy déli oldalán, a középkori Kispest/Alhévíz és Pest között (valamivel a mai Erzsébet-híd felett) kötötte össze a két területet. A kettő közt pedig a jenői rév a középkori Felhévíz és Jenő falu között (nagyjából a mai Margit-híd táján) húzódott. A terület kiemelt szerepét adta, hogy a rév mellett itt kereszteződött (mediolanum) a Várhegy és budai dombokról lejövő utak. A korai Árpád-korban a révátkelőnél vásártér alakult ki, amire a terület akkori Gézavásására elnevezés utal. A legrégibb budai vásárt Pünkösdkor tartották, helyszíne azonban Felhévízen (feltehetően a mai Bem térnél) volt a Duna partján. 

A Buda városban a budaiak hetivásárt az alapítás óta két helyen is tartottak, kedden (később már szerdán) a Boldogasszony plébániánál a németek piacterén (a későbbi Szent György piacon), szombaton pedig a Szent Mária Magdolna templomnál az ún. Szombatpiacon, a későbbi magyarok lakta városrész központjában. II. Ulászló uralkodása (ur. 1490-1516) alatt két újabb vásárhely kapott engedélyt, az egyik a Várban (Tárnok utca), a másik a külvárosban Szent Péter mártírtemplom mellett (mai Csalogány utca 7.). 

Budán tőke erős német gyökerű polgárság élt Mátyás idejében, több európai céh telepedett meg itt. Nyugatról érkezett a kelme, a fém- és ötvösáru, a fűszerek. Beatrix királynő hatására pedig az itáliai kereskedő portékái. A királyi udvar és a város gazdasági jelentősége vonzotta az itáliai kereskedőket Budára a XIV. század második felében. Számuk annyira megnövekedett, hogy az általuk lakott utcát Olasz utcának nevezték. A részben firenzei, részen velencei, padovai eredetű kereskedők főleg luxuscikkeket árusítottak, illetve pénzügyleteket intéztek a királyi udvar számára.

A középkor végén Buda lakossága – a királyi udvart is beleszámítva – mintegy 13,5 ezer főt számlált, Óbudával, Pesttel, valamint a mezővárosokkal  együtt pedig több, mint 20 ezer ember élt. 

A középkori Buda város élete nem tartott tovább azonban háromszáz évnél, amelyet teljesen megváltoztatott az Oszmán Birodalom hódítása. 1541. augusztus 29-én foglalták el Buda várát I. Szulejmán oszmán szultán (ur. 1520-1566) hadai, aminek eredményeként a Magyar Királyság területe tartósan három részre szakadt, a budai területeken pedig a megszállt város lakossága mind etnikai, mind vallási szempontból fokozatosan kicserélődött. 1541  után  a  Budán  berendezkedő  törököknek  az adófizetések miatt érdekében  állt,  hogy  a  környék  települései  fennmaradjanak. Buda pedig a török hódoltság idején is megtartotta vezető szerepét, ennek ellenére a környező települések  egy  része  elnéptelenedett. A királyi palotát a törökök gondosan őrizték, szultáni tulajdonnak tekintették. A korábban emelet kolostorokat, templomokat dzsámivá átépítették, a királyi kápolnát az első budai pasa Szeráj mecsetté alakította át. A dzsámik mellé minareteket emeltek. A várban fürdőt is elhelyeztek.

Evlia cselebi két külvárost említ: a Debbaghane külvárosát (Alhévíz, mai Tabán) és a Nagy külvárost (Víziváros). A török korban ezek a nagy külvárosok is további városnegyedekre, mahallékra különültek. Buda közvetlen közelében lévő középkori települések helyzete megváltozott. Logod teljesen elnéptelenedett és nem is települt újra a területe a korszakban. Felhévíz területe a korszak végére Budához kapcsolódott, önállóságát már a hódoltság kezdetén elvesztette. A hódoltság idején a muszlim (balkánról érkező bosnyák) polgári lakosság a Felhévíz és a Vízivárosban koncentrálódott.

Ogier Ghiselin de Busbecq császári követ krónikájának metszete Budáról és Pestről a török hódoltság idejéből (1664 küröl) (travelogues)

A törökkor háborúiban ismétlődő ostromok sora döntötte már a XVI. század közepén romba az váraljai épületeket, késztette menekülésre a lakosságot. Az újjáépítést sokszor hátráltatta a komoly erődítések hiánya, amely védtelenné tette a területet a nehéz időkben. A pusztulás mértékének egyik jellemzője, hogy egyetlen keresztény templom sem érte meg, még felismerhető romjaiban sem a XVII. század végét, Buda visszafoglalásának hosszú időre elhúzódó ostroma alatt pedig a települések épületállománya nagyrészt teljesen elpusztult. 

Buda a XVII. század végén (Magyar Várostörténeti Atlasz alapján)

Felhévíz területe: Császár fürdő körüli városrész az erődszerű lőpormalommal és a dombtetőn álló Gül baba türbével, alatta egy kolostor (a Gül baba tekke). (1686 körül) (Hereditas Archaeologica Hungariae. Domenico Fontana)

Az oszmán sereg Bécs alatti kudarca (1683) után megszerveződő törökellenes keresztény liga már 1684-ben megpróbálkozott a város bevételével. Sikertelen első kísérletét hamarosan követte a még nagyobb erőkkel végrehajtott, győzelmet hozó újabb támadás. Buda város korai történetének főbb korszakát a Károly lotharingiai herceg és Miksa Emánuel bajor herceg vezette keresztény seregek sikeres ostroma (1686) zár le. 

Buda visszafoglalása (1684) (Ludwig Nicolaus von Hallart és Michael Wening/ Magyar Várostörténeti Atlasz)

A török hódoltság után, a XVIII. században a budai városrészekbe (a központba, a vár környékére) főként német telepesek érkeztek és jelentős, főleg egyházi létesítmények – templomok, rendházak – épültek, illetve ők alapították meg a korábbi Szentjakabfalva helyén Neustiftet, azaz Újlakot. A település legnyugatibb pontja az Ürömi utca és a Szépvölgyi út sarkán ma is álló, a XIX. század elején emelt Segítő Szűz Mária-kápolnánál volt. A vár környékére rácok is érkeznek, a régi török tímár-negyed (mai Tabánt) területén telepednek le, ahol virágzó szerb közösséget hoznak létre. 

A város visszafoglalása után újra Budára érkező katolikus egyházi testületek, szerzetesközösségek visszaköltöztek és (újjá)építésbe kezdenek. A ferencesek például a korábbi Szent Mária Magdolna plébániatemplom jelentős romjai közé költöztek, és ott építették fel új kolostorukat.

Az újjáépítés a középkori romok felhasználásával már a barokk jegyében indul meg. De a XVI. és XVII. századi történeti rétegekben a Pest, Buda és Óbuda területén mindenütt jelen vannak a törökkori emlékek is, amelyek a mai városszövetben elszórtan helyezkednek el.

Pest 1703-ban szabad királyi városi jogot kap, és ezzel együtt a vásártartás jogát, így válik kereskedővárossá, és indul rohamos fejlődésnek. Míg 1709-ben 168 lakott ház és 83 üres vagy romos épület van a városban, 1724-re, amikor már a központi bíróságok és a királyi kúria is Pestre került, megötszöröződik a lakosok száma. Sok német, cseh, olasz vagyonos család érkezik, valamint görög kereskedők 1767-ben. 1790-ben két újabb hajóhíddal kötik össze a Pestet és Budát. 1777-ben Budára költözik a Nagyszombati Egyetem, 1784-ben a Helytartótanács, a Királyi Kamara is, majd Buda nádori székhely lesz. E változások hatására Budára is egyre többen költöznek, a város terjeszkedni kezd. A XIX. századra a lakossága húszról negyven-, majd 1804 és 1854 között százezer főre nő.

Buda és Pest az Első Katonai Felmérésen (1782–1785)

A tájhasználat alakulása kapcsán elmondható, hogy a budai dűlőkben a késő középkortól egészen az 1880-as évekig döntően szőlőt termesztettek. A városi fejlődés megindulásával egyidőből származnak a Buda körüli kiterjedt szőlőművelésről szóló első adataink. Ugyanakkor szőlőt már a rómaiak is termesztettek Aquincum körül. A Budai-hegység sovány talajú, mészkőből, dolomitból, márgából felépülő dombjai kedveztek a szőlőnek. A dombokon (mai Rózsadomb, Rézmál, Vérhalom, Szemlőhegy, Zöldmál, Pálvölgy, Csatárka, Törökvész (a városegyesítés-kori térképeken: Kalvarienberg, Rochusberg, Josephberg, Franzisciberg, Pauliberg, Csatarken)), főleg a Dunához közelebb, már az ókorban is szőlő nőtt. 

Buda és Pest az a Második katonai felmérésen (1819–1869) 

A borkultúra elterjedését a középkori betelepítések is segítették. A XIII. században királyi szőlőműves szolgáltató népek éltek a Buda környéki falvakban (Örs, Sasad), és az újonnan érkezett telepesek  bizonyára magukkal hozták hazájukból a szőlőgondozás és a borkészítés sajátos fogásait. A budai területekre érkező francia vallon népességnek köszönhetően a szőlőművelés fejlett technikái terjedtek el. A Budai borvidéken főleg fehérborszőlő-fajtákat termesztettek: rakszőlőt, mézesfehéret, budai zöldet, hosszúcipkájút, szlankamenkát. Ezek mind bőtermő szőlőfajták, amelyekből egyszerű, könnyű asztali borokat készítettek. A sashegyi vörösbor azonban valamikor országszerte, sőt még külföldön is híres volt. A Buda környéki borokat a régiek "meszes" boroknak tartották. Az 1700-as évektől a budai bor új korszaka kezdődött el a betelepülő rácokkal, illetve német (szász, sváb, bajor) telepesekkel. De immáron nem fehér bort termeltek itt, hanem budai vöröset (főleg kadarákból), amelynek technológiáját elsősorban a betelepülő rácok hozták magukkal. Mivel a szőlő közel esett Buda akkori városához, a budai Várhegy területén megtalálható pince- és természetes barlangrendszerbe szállították be a mustot.

Szőlőművesek a Budai-hegyeken (Josef és Peter Schaffer 1787)

Szüreti ünnepség a Budai-hegyek lábánál (Mészáros 2015)

A magasabb, Dunától távolabb eső területeken főként erdő- és legelőterületek voltak, ugyanakkor bizonyos, hogy a Szép-völgyön keresztül vezető út fontos összeköttetés volt a Buda környéki német falvakkal, például Hidegkúttal. Buda gabona‐ és takarmány kereskedelmének központja mai vízivárosi területrész volt. A budai szőlőtermesztésről különösen a XVIII. századból állnak rendelkezésre adatok, amikor is a főbb szőlőtermő vidékek közé tartozott: Gellért-hegy, Rácváros, Nap-hegy, Sas-hegy, Orbán-, Márton és Péter-hegy, valamint a Dunához közel eső területeken a Mátyás-hegy, a Rókus- és József-hegy. Illetve szőlő borította Zöldmál, Törökvész, Rézmál, Szemlőhegy, Lipótmező, Hárshegy dülőket. A török időkben a budai dombos területeken a szőlők között a török gyümölcsfák is helyet nyertek. 

A laposabb területeken, például Pasaréten (Sauwiesen) inkább kaszálók, szántók voltak, (már a római korban is a katonai tábort és polgárvárost kiszolgáló pásztorok is jártak ide legeltetni, a völgyben futó úton hajtva a magasabb területek felé állataikat), de a terület fölé magasodó Kurucles (Maxengraben) szintén jelentős részben szőlővel volt beültetve.

A szőlőtermesztésnek a filoxéra-járvány (1874-1914) vetett véget, amely a Budai-hegyekben 1880‐ban söpört végig, és a szőlőültetvények teljes egészét kipusztította, ugyanakkor  elősegítette  ezen  városrészek  beépülését, fejlődését. 

A budai hegyek a Harmadik Katonai Felmérésen (1869-1887)

A szőlőművelés emlékét a megmaradt az egykori dűlőutak, illetve a szőlőre utaló elnevezések (Zöldmál, Rézmál) őrzik: a „mál” szavunk déli, napos hegyoldalt jelent. A budai szőlőkben dolgozó napszámosok emlékét pedig a Kapás utca elnevezése őrzi. A szőlőműveléshez-filoxériához kötődik a tájrészlet egyik legrégebbi középület is: Herman Ottó természetkutató javaslatára megalapították az Országos Filoxéra Kísérleti Állomást az egykori Törökvészi dűlőben, a Debrői út 15. szám (ma Herman Ottó út) alatt. 

A budai külterületeken jelentős volt a bányászat is: a kiépülő város építőanyag-igénye felfuttatta ezt az iparágat a környéken. A Szépvölgy mentén, az alsó részeken téglagyárak, a felsőkön pedig kőbányák nyíltak. A Pesti Kőszénbánya és Téglagyár Társulat pedig a régi budai vámház mellett müködtetett agyagbányát (mai Vasas pálya területe).  A mai Széll Kálmán tér helyén a Christen-féle téglavető bányagödrei terültek el. A Pál-völgyben sokáig egyetlenegy csőszház épült meg a kőbánya mellett. A Szépvölgyi út mentén a XIX. században sorra nyíltak a híres és hírhedt kiskocsmák, erdőszéli vendéglők. A kor építményei voltak az egykori vendéglők: a Fekete Kutyához (tébolyda előtt), Orvvadászhoz címzett fogadó, Balázs-fogadó, a Szép Ilona, a Budakeszi úton a Gondűző és Béke-lak, Szépjuhászné, a hegylábánál a Lipótmezei vendéglő (Ördög-árok kőhídjánál), a hegyoldalban pedig a Szép Kilátáshoz címzett fogadó (mai Kondor út). 

József nádor (1776-1847) 1808-ban Pestre vonatkozóan létrehozza a Szépítő Bizottságot, amelynek a városrendezés a feladata. Ebben az időszakban épl fel többek között a Pesti Városi Német Színház (1812), a Pesti Magyar Színház (1837), a Magyar Nemzeti Múzeum (1847), a Lloyd-palota (1828), az MTA épülete (1827), valamint ebben az időben kötik össze a két várost a Lánchíddal.

Budának  a  Szépítő  Bizottsághoz  hasonló  testülete, a „Baucomission” 1810‐ben alakul meg, amely  alapvetően nyolc  pontból  álló  szabályzatot  tartalmaz,  de  a  pesti  városépítési  tervhez  hasonló egységes városfejlesztési elgondolás Budán ekkor még nem keletkezett. A  XIX.  század  közepére a budai  városrészek  közötti  összeköttetés nehézkes volt, Buda ekkor nem rendelkezett általános városrendezési tervvel.

1810-ben óriási tűzvész volt Budán, majd az 1838-as jeges árvíz okoz pusztítást, elsősorban Pesten. Az 1838-as árvíz tanulságai nagy lökést adtak a Duna szabályozását célzó terveknek. A szabályozási tervek 1870-re készültek el, a munkálatok pedig 1872-ben ténylegesen megkezdődtek. Budán kiszélesedtek az utak, megszűntek a zsákutcák, Pesten pedig kőházak épültek.  Az 1876 telén következett újabb jeges árhullám főleg Budát öntötte el.

Az 1840-es évek meghatározóak voltak az ország és a főváros alakulásának szempontjából. Ezekben az években Buda és Pest az akkori viszonylatok szerint nagyvárosokká fejlődtek, a lakosság már 100 ezer főnél is többet számlált. Az ikervárosok mind kulturális, mind gazdasági és politikai szempontból hatalmas szerepet képviseltek a Magyar Királyság életében, az ugrásszerű fejlődés miatt már nem volt kétséges, hogy a korábban fővárosi minőséget betöltő Pozsonynak vetélytársa akadt. A vár(os)falon túllépő beépítés szervezésében fontos szerepet kaptak a sugárirányú utakat összekötő gyűrűirányú elemek és a centrum megerősítése kialakult a Kiskörút.  1846-ban megnyitották az első vasútvonalat, ami Pest és Vác között futott, 1849-re pedig a Széchenyi Lánchíd is elkészült, így a Duna két partján álló város szimbolikusan is összekapcsolódott.

Pest-Buda látképe a Rózsadombról (Ligeti Antal 1870 körül)

A XIX. század második felében Európában, így Budapesten is rendkívül gyors ipari-gazdasági fejlődés indult meg, így rohamos urbanizálódási folyamat ment végbe, a városszerkezet gyorsan átalakult. Új funkciójú épületek – pályaudvarok, gyárak, tőzsdék, bankok, kaszárnyák, áruházak – létesültek, tömegesen épültek lakóépületek. A főváros lakosainak száma robbanásszerűen sokszorosára növekedett, rövid idő alatt Budapest világvárosi szintre fejlődött. 

Pesten 1856-ban, Budán 1866-ban gázgyárat építenek, ami magával hozza a közvilágítást. 1882-ben a  budai hegyvidék ellátására felépüIt a Budaújlaki és Krisztinavárosi Vízmű, az 1860-as években aszfaltozni kezdik az utcákat. 1866-ban elindul az első lóvasút, 1870-ben megnyílik a sikló. Ugyanebben az évben megalakul a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amelynek a rakpartok kialakítása és a Duna szabályozása is a feladatai közé tartozik.

A kiegyezés (1867) időszakában a Víziváros még mindig javarészt földszintes házakkal sűrűn beépített terület volt, csak a Fő utca mentén voltak emeletes házak. A  kiegyezésnek  Budapest  fejlődése  szempontjából  legfontosabb  következménye  az  egységes  városrendezési  hatóságnak,  a  Fővárosi Közmunkák Tanácsának megalakulása volt. A Tanácsot az 1870. évi X. t.  c.  azért  alkotta  meg,  hogy  a  még  különálló,  de  Budapest  fővárossá  egyesítendő  Buda  és  Pest  városok  területén  egységes  városrendezés  megteremtése váljék lehetővé. 

A Margit‐híd 1876‐os megépítése a Buda további fejlődését hozta. Ebben az időben alakult meg a Budai Közúti Vaspálya Társaság, amely kiépítette a lóvontatású villamosjáratot zugligeti (Auwinkel) Laszlovszky-majorig. Megépült az Országos Tébolyda, azaz a Lipótmezei Elme‐ és Ideggyógyintézet, a Nagyrókus utca végében pedig a Polgári Lövölde.  

Az 1867-ben hivatalba lépett Andrássy-kormány nagyszabású terveket készíttetett a város fejlesztésére, utak, hidak, középületek, lakóházak építésére. Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére 1870-ben jött létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (amelynek elnöke maga a miniszterelnök volt, alelnöke először Tisza Lajos, majd Szapáry Géza, 1873-tól 1905-ig Podmaniczky Frigyes), ez a testület irányította évtizedeken át a városfejlesztést.

Budapest világvárossá fejlesztésére tett erőfeszítések 1873-ra már kézzelfogható eredményt hoztak. Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget egyesítését az 1872. évi XXXVI. törvénycikk mondta ki, amelyet 1872. december 23-án ki is hirdettek. Budapest dinamikusan fejlődő várossá válik. Az 1867-től, mintegy fél évszázadon át tartó időszakot a budapesti városfejlődés igazi aranykoraként tartjuk számon. 

Az 1873-as városegyesítéskor tíz kerületre osztották a várost, a mostani külső kerületek az agglomerációt jelentették akkor, Budán három, Pesten hét kerület volt.

Margit-híd budai oldala (1903) (Fortepan. Saly Noémi)

Víziváros a Budai Várból (1892 körül)  (Fortepan. / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.194. Klösz György)

Budapest a XIX. század végén néhány évtized alatt vált világvárossá. A főváros egyesítését követően a gyorsan fejlődő és urbanizálódó Víziváros mellett egyre fontosabb szerepet kaptak - a terjeszkedést lehetővé tevő - külterületek. A térség fejlődésében nagy szerepet játszott az 1876-ban megépült Margit híd, 1892-re elkészült a dunai átkelőt a mai Széna térrel összekötő közút is. A budai dombok néhány évtized alatt fokozatosan beépültek, a Víziváros pedig egyre inkább Budapest városias részeihez kezdett hasonlítani. 

Budapest 1873‐as megalakítása után az addig beépült városrészekben a  népessége már nem tudott növekedni, a nagyméretű külterületi részek  viszont lehetőséget teremtettek a fejlődésnek.  

Gugger-hegy környéke 1900-as évek elején (Kogutowicz 1908, kivágat)

A város rohamos növekedése miatt a tömegközlekedés volt az első, aminek a fejlesztésére hatalmas hangsúlyt fektettek. 1874-ben került átadásra a fogaskerekű, 1877-ben pedig megnyílt a Nyugati pályaudvar. 1887 szintén jelentős évforduló, ugyanis ebben az évben a villamosközlekedés is megindult, és ezzel a tömegközlekedés egy újabb szintet lépett.

1896 után tervbe vették a Rózsadomb, Rézmál, Törökvész, Szemlőhegy,  Vérhalom és Nyék szabályozását, ahol ekkoriban még csak néhány villa állt.Rézmál-dűlő (1897 körül), az egykori Hoffmann Antal ház (ma Bimbó út 54.) (Rózsadomb Anno)

Az  I.  világháborút  követően  a  Rózsadomb  kivételével  a  hegyvidéki  területek  még  csak  szórványosan  épültek  be.  A  Hűvösvölgyben,  a  Budakeszi  úton  a  legvagyonosabb  budapesti  családok  nagytelkes  nyaralóházai  álltak,  részben  hatalmas  parkok  közepén. 

Ebben az időben épült meg a Lukács fürdőhöz tartozó nemzetközi hírű gyógyszálló és gyógyfürdő. A Széll Kálmán téren a I. világháborút követően a feltöltött bányagödrök helyén még teniszpályák, télen jégpálya működött. A villamos vasúti csomópont építése csak a II. világháború idején indult meg. A Vízivárosban többnyire már emeletes házak épültek, amelyek közül igen jelentősek a Margit körutat szegélyező bérházak. 

A kerület külső részeinek kiépítése a II. világháború előtt kezdődött, ebben az időszakban ismerték fel a budai hegyvidék magas lakóértékét.  A XIX. század első felében még klasszicista stílusban meginduló és egyre divatosabbá váló nyaraló‐ és villaépítés, majd a század második felétől már egyre inkább az állandó lakóhelyül szolgáló villa‐ és lakóházépítés emlékeit. A  családiházépítés,  majd  a  bérvilla‐  és  társasházépítés  az  1930‐as  években  terjedt  el.  Ekkor  épült  be  a  Rózsadomb,  Pasarét  üres  telkeinek  nagy  része. A villák és lakóházak építészeti stílusa a kezdeti klasszicizmustól, a historizmuson, a szecesszión át a XX. századi modern építészetig jut el. 

A terület beépülésében és  fejlődésében  fontos  szerepet  játszottak  a  közlekedési  hálózat új nyomvonalai és  forgalmi eszközei: a Bimbó út, Szépvölgyi út  kiépítése, az autóbusz-járatok elterjedése. Az egykori dőlőkön a  magánerős  építkezési  tevékenység  azonban inkább az 1960‐as  évek második  felétől  vett  lendületet.  

Történelmi villanegyed a második kerületben (II. kerület TAK 2017)

Rézmál-dűlő a Rókushegyi lépcső felől (1909) (II. kerület anno)

Rézmál-dűlő a mai Garas utca felől (1909) (Fortepan. Bojér Tibor)

Látkép a Gugger-hegyről (1930) (Fortepan. Jurányi Attila) (A képen keresztben a Felső Zöldmáli út, jobbra a Törökvész út)

Kilátás a János-hegyről a Hármashatár-hegy és a Gugger-hegy felé (Fortepan. 1938)

A Gugger-hegy a pasaréti Hadapród (ma Kelemen László) utca felől,  jobbra a Páduai Szent Antal-templom tornya ( 1936 körül) (II. kerület anno. Papp Éva)

Kilátás Budaligetből, balra a Kálvária-hegy, jobbra a Hármashatár-hegy (1940) (Fortepan. Chuckyeager tumblr)

Kilátás az Árpád kilátó felől (1939)(Rózsadomb Anno. Vadas Ernő/Horváth István) , illetve rálátás a a Rókus-hegy, Rézmál irányába a Marczibányi tér felől (1972) (Rózsadomb Anno.)

A Gugger-hegy környéke Magyarország negyedik Katonai Felmérésén (1941)

 II. világháborús pusztítások okán a körút Széna téri vége megcsonkult. Ezen a területen és a folyó mentén kialakult foghíjak beépítése viszonylag kedvezően alakult. Az ötvenes évektől jelentős, a városképet meghatározó közintézményeket (Központi Statisztikai Hivatal, Komjádi uszoda, Budapest és SZOT szálló, Marczibányi téri Művelődési Központ, irodaházak stb.) emeltek a kerületben. 

A II. világháborút követően a fővárosban a lakásépítés kiemelt feladattá  vált,  ezt  a  háború  pusztításai  után  súlyos  lakáshiány,  a  későbbi  évtizedekben a lakosságszám emelkedése indokolta.

Az 1960-as években  kezdődött  a  budai  hegyvidék  szabadonálló  övezeteiben  a  környezetből  kiemelkedő  „középmagas”  pontház-csoportok  építése.  Telepítési  elgondolásukban  nagyobb  összefüggő  szabad  területekre,  egyben  városképi  hangsúlyok  létesítésére  törekedtek.  A XIX. században az állam és a városok által vezérelt a szociális jellegű lakásépítési programok, a lakótelepek alapszervező elve a funkcionalitás. Az  első  házcsoport  a  Budakeszi  út  mentén  épült, majd a  Törökvész–Kapy utak találkozásánál is megépültek a pontházak. A nyolcvanas években fokozódott a kerület szélterületeinek besűrűsödése, ekkor vált Pesthidegkút és környéke is kedvelt többlakásos beépítésű, a Rózsadomb pedig társasházakkal épült be.

Pasarét és az egykori Nyék területe (körülbelül 1942-1956 között)b(Hátul az Apáthy-szikla, a kép alsó részében az akkor még 83-as számozással járó villamos a mai Zuhatag és a Versec sor között.) (Rózsadomb Anno)

Rálátás a Gugger-hegyre (1965), előtérben a Gyermekotthon (Cseppkő utca 74.), a hegygerincnél az Árpád-kilátó látható. (Magyar Építőművészet 1965. 4. sz./ II. kerület anno)

Toronyházak a Törökvész-Kapy út felől (1981) (II. kerület anno), illetve az Európa szálló építkezése (Hárshegyi út 5-7.), háttérben a Budakeszi út 55. számú toronyházak (1973) (Fortepan. Bauer Sándor)

Források:

• Arcanum adatbázis. Térképek. Katonai felmérések. Online link.
• Arcanum adatbázis. Várostérképek. Budapest. térképek. Online link.
• Buda elfoglalását 1686-ban ábrázóló metszet. Online link.
• Bán Dávid (2023): Buda korabeli vásárközpontja: a Batthyány tér története. Építészfórum. Online link. 
• Czaga Viktória: Egy világváros margóján. Pesthidegkút. Online link.   
• Domonkos Csaba (2018): Ganz Ábrahám: egy svájci öntőmester, aki Buda díszpolgára lett. Pestbuda várostörténeti és kulturális magazin. Online link.
• Domonkos Csaba (2021): Különleges közlekedési eszköz nevét őrzi a budai Gyorskocsi utca. Online link.
• Domonkos Csaba (2018): Lövölde, kupleráj, kórház és forradalom: ez a Széna tér története. Online link.
• Domanovszky Sándor (1925): József nádor élete és iratai. Magyar Történelmi Társulat. Online link. 
• Dubniczky Zsolt (2024): Sokáig kellett várni rá – 130 éve készült Budapest első átfogó építési szabályzata. Online link.
• Fábry György (szerk. 1996-2000): Magyarország a XX. században. IV. kötet. A szőlészeti kutatómunka. Online link.
• Gadó György Pál - Viczián Zsófia (2021): Ókori pásztoroktól a karanténkirándulókig – A Szép-völgy regényes tájtörténete. Élet és Tudomány. Online link. 
• Kogutowicz Manó (1908): Budapest székes-főváros területének térképe. Online link. 
• Hungaricana adatbázis. Várostörténeti Tanulmányok. Online link.
• Magyar Nemzeti Múzeum. Régészeti adatbázis. Online link.
• Magyarország Városatlasz. Kísérő füzet. Buda a középkori Magyar Királyságban és az Oszmán Birodalomban. Online link. 
• Magyar Várostörténeti Atlasz. Online link.
• Mészáros Gabriella (2015): A rómaiak hozták, a filoxéra vitte. Kis budai bortörténet. Online link.
• Nagy Alexandra (2018): Római kori tábor és település a Víziváros alatt. Ókor 2018/2. Online link. 
• Papp Adrienn (2014): Fürdők a török kori Budán. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Történettudományi Doktori Iskola. Doktori Disszertáció. Online link.
• Saly Noémi/Kocsis Katica: Saly Noémi városmeséje a II. kerület fontos helyszíneiről (2021). Kultura: online link. Online link (FB videó).
• Saly Noémi/Kocsis Katica (2021): A szőlőtermelő Buda, a vásározó Pest. Online link.
• Schaffer, Josef és Peter: Buda és Pest látképe (1787): Magyar Várostörténeti Atlasz. Online link.
• Tabán anno. Budai zöld, szlankamenka - amiből itták és ahogy mérték. Online link.
• Budapest I. kerületének Településkép Arculati Kézikönyve. (2017). Budavári Főépítész Iroda. Online link.  
• Végh András (2006): Buda város középkori helyrajza I. Budapesti Történeti Múzeum. Online link.
• Viczián Zsófia (2023): A II. kerület 150 évvel ezelőtt. Budai Polgár. 2023/9. Online link.
• Viczián Zsófia (szerk. 2023-2024): Volt egyszer Budán… I-II. rész. Helytörténeti barangolások a II. kerületben. Online link.
• Viczián Zsófia (2019): Pillantás Pest-Budára 200 évvel ezelőtt. Online link.
• Zubreczki Dávid (2020): Templomséták ​Budapesten. 
• Zsuppán András (2022): Több száz éve létezik, de most született meg igazán – ilyen volt és ilyen lett a Széna tér. Válasz online. Online link.
  
• Rózsadomb Anno. Facebook csoport.
• II. kerület anno. Facebook csoport.
• Szeretlek Rózsadomb. Facebook csoport.
• Fortepan. Fotóarchívum. Online link.
• Budafoki kísérleti lakótelep (1966). Lechner Tudásközpont. Online link (youtube).
  
• Budapest II. kerületének Településképi Arculati Kézikönyv (2017). DNS műterem. Budapest Főváros II. kerület. Online link.
• Második kerület Kerületi Építési Szabályzat (2019).  Örökségvédelmi hatástanulmány. A kerület történeti leírása. A kerület régészeti öröksége. Urban-Lis Stúdió Kft. Online link.
• Budapest Főváros Településképi Arculati Kézikönyv (2017). Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály. Online link.
  

További irodalom:

• Budapest időgép. Hungaricana adatbázis. Online link.
• Budapest Főváros Levéltára. Építészeti tervek. Online link.
• Budapest Főváros Levéltára. Adatbázisok. Online link.
• Old maps online. Történeti térképek. Online link.
• da Polgár. II. kerület helytörténeti rovat. Online link.
• Cserna-Szabó András (2023): Széna tér. Egy sosemvolt tér sötét krónikája. Pesten innen, Budán túl podcast.  Online link (spotify).
• Gál Éva (1991): Buda környéke a töröktől való visszafoglalás idején. Tanulmányok Budapest Múltjából 23.  Online link.
• Györffy György (1975): Budapest ​története az őskortól az Árpád-kor végéig. Budapest története az Árpád‐korban. Budapest Története I. Akadémiai Kiadó. Online link.
• Kubinyi András (2001): Buda Magyarország középkori fővárosa. Online link.  
• Kubinyi András: Budapest története a későbbi középkorban, Buda elestéig In: Budapest története II., szerk: Gerevich László. Akadémia (1973) Online link.
• Kubinyi András (2009): Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. Online link.
• Kubinyi András (2009): Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. Online link.
• Preisich Gábor (1960): Budapest városépítésének története.  Buda visszavételétől a kiegyezésig. 
• Preisich Gábor (1998): Budapest városépítésének története. 1945‐90.
• Rostás Péter (2007): Budai dűlőkeresztelő. Budai Polgár. Helytörténet. Online link.
• Zubreczki Dávid (2024): Az építészet ne legyen eldobható. Országépítő podcast. Online link (spotify).
• Zsuppán András (2024): Rákosrendező egy rohadó kifli a város közepén. Magyar Építőművészek Szövetsége podcast műsora. Auditórium. Online link (spotify).
• Evlia Cselebi török utazó Budát is leíró könyve. Online link.
• Marsigli-hagyaték 
• A budai vár Mátyás korabeli rekonstrukciós látványa. Pazirik Kft.